Süti beállítások

ADAC téligumi teszt 2016

ADAC téligumi teszt 2016

A várva várt ADAC 2016 téligumi teszt eredményei

Már biztosan nagyon sokan várták Az ADAC 2016 téligumi teszt eredményeit, hiszen a német autóklub minden évben egy elég hasznos listával jelentkezik és táblázatban foglalja össze, hogy az új abroncsok hogyan is teljesítettek a teszteken, mik az ajánlott minták az idénre, miket lehet biztonsággal használni, és melyek azok, amelyeket inkább messziről el kell kerülni. Minden évben vizsgálják a téli és a nyári gumikat is, az idén pedig már a négyévszakos abroncsokkal is foglalkoztak, hiszen a vásárlási szokásokból az derült ki, hogy egyre többen érdeklődnek a négyévszakos iránt is. Az ADAC – és egyébként mi is – még most sem nagyon ajánljuk ezeket, hiszen nem nyújtanak kellő biztonságot, maximum enyhe időben tudnak télen jól működni, tehát ha lehetséges, akkor inkább egy jobb téli gumira tegyük le a pénzünket.

Continental TS860

Az idei téli gumi tesztnek van még egy érdekessége, hogy nem kerülhetett még be a sok évig győztes Continental TS850 utódja, a Continental TS860. Ennek egyébként egy nagyon egyszerű oka van, csak ősszel jelent meg a minta, az ADAC 2016 téligumi teszt pedig már augusztusban befejeződött. Azért mi kitérünk majd kissé erre a gumira is, hiszen ha ott lett volna a teszten, akkor több mint valószínű, hogy verte volna a többit. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük, hogy a különféle méretekben hogyan teljesítettek a prémium és a középkategóriás abroncsok.

Három méretet vizsgált egyébként az idén az ADAC, 27 téligumi és 7 négyévszakos gumi került a górcső alá. Természetesen vannak régi minták, amelyek már ismerősek, és még most sem tudtak jobbakat gyártani, tehát évek óta ajánljuk őket, és vannak persze újak is. A méreteket megint úgy választották, hogy legyen egy, amely a kis és a kompakt autókra illik – ez a 185/65 R15 –, a másik pedig a nagyobb gumiméret, a 225/45 R17, amely főleg a sportosabb középkategóriások gyári szerelt mérete. A négyévszakos abroncsméretre is természetesen egy igen közkedvelt méretet választatottak, ez pedig a 205/55 R16. Nézzük az eredményeket.

Goodyear UltraGrip 9 és a Michelin Alpin A4

A kis és kompakt autókra ajánlott kisebb abroncsméretnél, vagyis a 185/65 R15-nél az eredmény hasonlóan alakult, mint tavaly, tehát ugyanaz a két abroncs emelkedett ki, mint az előző évben – újra a Goodyear UltraGrip 9 és a Michelin Alpin A4 nyerte a versenyt. Ezeket melegen ajánljuk a hideg időben is, egész kiegyensúlyozottan tudják tartani a kocsit szinte minden útviszony és időjárási viszony között. Az ADAC 2016 téligumi teszt során is több szempont alapján értékelt, a jó eredményért tehát jól kellett teljesíteni a száraz úton, a nedves úton, de a havason és a jegesen is, illetve nézték a zajszintet, a fogyasztást és a kopást. Így került előre a Goodyear és a Michelin. Őket egyébként 11 darab kielégítő minősítést nyerő prémium és középkategóriás gumi követ, amelyek eléggé ismertek, de van néhány meglepetés vagy eddig ismeretlen is. Ezek sorrendben a következők: Nokian VWR D4, Vredestein Snowtrac 5, Esa-Tecar Super Griő, Hankook i* cept RS2 W452, Bridgestone Blizzak LM001, Pirelli Cinturato Winter, Dunlop SP Winter Response 2, Nexen Winguard Snow G WH2, Uniroyal MS Plus, Barum Polaris 3 és a Viking Snowtech II. A tavalyihoz képest meglepetés tehát, hogy az Esa-Tecar mennyire feltornázta magát, de a Dunlopnál is sokan felkapták a fejüket, hiszen ez tavaly sokkal jobb helyen szerepelt. Ennél a méretnél vannak azonban olyan gumik is, amelyek a nem ajánlott kategóriába kerültek a rossz minősítésnek köszönhetően, ez pedig a Firestone Winterhawk 3, és a Kleber Krisalp HP2 – átlagolásban ezek már nem jó eredményeket mutattak.

225/45 R17

A nagyobb – 225/45 R17 – méretben csupán egy abroncsot ajánlanak kiemelten, és nincs olyan, amelyik a tiltó listára került volna, de sajnos itt is vannak rossz minősítésűek, és a táblázatból az is kiderül, hogy nem mindig a drágább a jobb. Érdekesség, hogy az előbb említett Firestone Winterhawk 3 most a dobogó harmadik fokáig merészkedett, holott kisebb méretben a tiltó listára került. A legjobb abroncs tehát, amelyet kiemelten ajánl az ADAC 2016 téligumi teszt a Dunlop Winter Sport 5. Kielégítő eredményt nyújt a Pirelli WinterSottzero 3, az előbb említett Firestone Winterhawk 3, a Goodyear UltraGrip Performance Gen-1, a Hankook i* cept evo2 W320, a Nokian WR D4 XL erősített oldalfalú gumi, az Uniroyal MS plus 77, a Bridgestone Blizzak LM001, a Viking SnowTech II, a Vredestein Wintrac Extreme S és a Yokohama W.drive V905 (a táblázat sorrendje!). Rossz minősítéssel, de nem nem ajánlottal végzett a Matador MP 92 Sibir Snow és a BF Goodrich G-Force Winter 2.

Mennyire hagyatkozzuk az ADAC téligumi tesztre?

A téli gumik kiválasztásánál egyébként nem szabad, hogy csak a teszteredmény döntsön, hanem néznünk kell a környékünkre jellemző időjárási körülményeket, illetve az autóhasználati és a vezetési szokásainkat is – a három dolgot összevetve kell kiválasztanunk a számunkra tökéletes abroncsot. Egyébként az ADAC 2016 téligumi teszt azért is rendkívül fontos, mert nem csak felsorolja a gumikat, hanem pontozza őket bizonyos tulajdonságokat és eredményeket figyelve, így ha mi egy olyan környéken lakunk, ahol jellemzőbb télen is az esős, latyakos út, mint a hó, akkor a nedves úton való megfelelést kell első helyre tennünk.

Az ADAC kitért a négyévszakos abroncsokra is, ezeket 205/55 R16 méretben vizsgálta, de itt már nem nézett olyan sok abroncsot, mint a rendes téli gumiknál. A Michelin CrossClimate XL nyert, őt a Vredestein Quatrac 5 követi, és a többi egyébként elég gyengének mondható. Néztek még Nokian, Goodyear, Pirelli, Bridgestone és Hankook mintákat, de ezek mind azt bizonyítják, hogy nem érik meg a pénzüket. Lehet, hogy csábítóan hangzik, hogy nem kell télen és nyáron gumit cserélni, de ha nem nyújt kellő biztonságot, akkor nem éri meg a pénzspórolás sem.

A cikk elején említettük az ADAC 2016 téligumi tesztből kimaradt Continental TS860 abroncsot, most újra kiemeljük, hiszen ez a minta annak a Continental TS850-nek az utóda, aki évekig az élmezőnyben volt a teszteken, sőt az utóbbi éveket meg is nyerte a versenyt. Szinte biztos, hogy a jövő évben a TS860 lesz az első, mert eléggé úgy tűnik, hogy elődjével szemben is jó eredményeket tud felmutatni. Ha addig nem csinálnak valami még újabbat, akkor várhatóan megvan a jövő évi nyertes minta, amely már most is kapható a boltokban.